Uzsinéni résnyire nyitja az ajtót, gyanakvó disznószemek kandikálnak ki, Rogya köszön szépen, aztán ráránt a kilincsre és berongyol. „Hékás, hova-hova?” szól rá Uzsinéni a hívatlan vendégre, Rogya hadovál: „Nem tetszik rám emlékezni? Tegnapelőtt voltam” „És akkor hova szarjak?” „Hoztam szajrét!” „Na, mutasd azt a hámozott lufit! De becsomagoltad, te észkombájn”. Nyanya bontogat, feladja a labdát ezzel, Rogya baltát villant, „hüpp-hüpp-hüpp, barbatrükk” meglegyinti vele Uzsinéni kobakját, aki előbb nyikkan, aztán nyekken. Finish her, Rogya még bizti-ami-zicher kétszer odasuhint csutka gázzal, Uzsinéni feje konkáv sokszög, game over.

Rogya csurom vér, elbugázza a vénasszony kulcscsomóját, kapkod mint Bernát a ménkűhöz, keresi a sok drágaszágot a szobában, egyelőre sikertelenül. Hirtelen elbizonytalanodik, hogy vajon Uzsinéni kellőképpen meghalt-e, nehogy egyszer csak előzombizzon, csekkolja: eléggé hulla, de a nyakában lóg valami zsinór, erszény az, ide vele. Rogya a kulcsokkal bénázik, egyik sem nyit semmit, a keze is reszket, na végre kinyílt az a kurva láda: „ezek bazmeg női ruhák, nem baj vértörlésre jók lesznek”. Ahogy rángatja ki a göncöket, potyognak belőlük a zálogos ékszerek, ez ám a komoly vagyonvédelem, Rogya megtömi a zsebét velük. Ekkor a másik szobából nyervákolást hallani. Rogya rettentően bedarázik ettől, egy kicsit fülel, aztán felkapja a baltát és beront. Jaj, ne! Lizaveta hazaért és szörnyülködve nézi a padlón heverő zsarnokmaradványt. Na, ennek a gyógyegérnek sem könnyű a kedvében járni. Pitizik szerencsétlen Lizaveta, de Rogya már nem szállhat ki a mozgó járműből, nekirepül a baltával, létszámleépítés: két fő. Ajjaj, ez nem volt az itinerben, elragadja az undor Rogyát, hogy milyen ocsmány bűnt követett el, az elmélet is borul, ezt már nem magyarázná ki a miniszterelnök sajtófőnöke sem, innentől leszarja a szajrét is, legszívesebben elpályázna mielőbb. Ekkor odanéz az ajtóra, hoppácska, ez a barlanglakó Lizaveta nyitva hagyta, ejnye. Ajtó becsuk, gyors mosakodás, baltasúrolás.

Rogya már éppen elstartolna, de az ajtóhoz érve hallja, hogy a lépcsőházban szembeforgalom várható, dörgő trappolás, hörgő zihálás, alighanem egy asztmás dínó közeleg. Felér, kopog, csönget ész nélkül, rángatja az ajtót is, Rogya eközben bent kuksol és még a szar is vigyázzba áll benne. Kívül egyszer csak beszáll egy második szólam a nyissadmárki-szerenádba. Okoskodnak, hogy biztos bent van Uzsinéni, „nem megy az soha sehova”, meg „a retesz is bentről van rátolva”, „valami gebasz lehet”, teljesen igazuk van egyébként. Kettes szólam lecsattog a házirambóhoz, hátha az segít berobbantani az ajtót, Egyes szólam pedig még szobrozik egy darabig odafönt, aztán elönti az ideg, és ő is letipeg intézkedni. Üres a kifutó, Rogya kap az alkalmon, kioson a tetthelyről, szeli a lépcsőket lefelé, farol a kanyarban, de hallja ám, hogy már jönnek felfelé a fontoskodó népek. Nagy mázlijára egy emelettel lejjebb ott egy üres kérő, szellőzik a festés, nyitva az ajtó, beugrik rajta, kivárja amíg elhaladnak előtte, aztán kiugrik és nyargal tovább, ki az udvarra, onnan az utcára, nem vették észre, hurrá. Úgy szédeleg, mint aki a körhintán aludt, mutogatnak is rá a járókelők, hogy biztos bebombázott. Össze-vissza kóvályog, tépett szárnyú pillangólelke olyan gyötrelmet él át, mint mazochista egy wellness hétvégén, teljesen magán kívül van, csoda hogy hazatalál, ennyit a hidegvérről. Otthon még visszacsempészi a baltát a helyére, okosabb ötletre per pillanat nem futotta, agyán ott lóg a foglalt felirat. Végre valahára eljut odújába, priccsére lerogy a Rogya, ezt megúszta. Milyen naiv.

Rogya úgy kattog, hogy a memóriája halszintre rövidült. Azt is elfelejtette, hogy miért akart felugrani pajtásához, Razumihinhez, mert oké, hogy tudna tarhálni egy kis kreditet, de azzal még koránt sincs kint a szarból, max új csizmára fussa. Elnapolja hát a vizitet az utánra, hogy Uzsinénit lenullázta. Úgy görcsöl ezen, mint akit a Vágó Pista szorongat a tízmilliós kérdés előtt. Meg van makkanva, éhes is, beugrik egy férfimegőrzőbe, és eszik egy pálinkát. Utána továbbcsattog és egy alkalmas ponton dokkol a gyepen, álmodik is gyönyörűségeset. Hazudtam, okádék szar álmot lát: tökös korában van falun, apjával éppen elhaladnak egy késdobáló előtt, ahonnan tajparaszt, sakálrészeg orkok zúdulnak ki a happy hourt követően. Egyiküknek az a flesse, hogy pörgessék ki a kilométerórát a szénásszekéren, amit egy nyomorult vén gebe vontat. Felszállnak vagy tízen, a szegény paci értelemszerűen moccanni sem bír, hát a geciláda gazdája az általános megrökönyödés ellenére addig nyekteti, hogy a szerencsétlen állatka kileheli a lelkét. A gyerek-Rogya sokkos állapotba kerül ettől, és azonmód felriad az álomból is. Megfejtés: nemhogy embert, lovat se szabad agyonütni. Heuréka! Ezek szerint Rogya mégsem lesz gyilkos, ilyesmire nem lenne képes. Megkönnyebbül rögtön, szárnyal, mint a GDP, tovább is kóvályog, véletlen a piac irányába, ahol megpillantja Uzsinéni fogyoládé húgát, Lizavetát, akit a banya nonstop csicskáztatni szokott. Lizavetát éppen egy árus házaspár invitálja teázni másnap este hétre, ami ennek a dinnye nőnek alig jut el az agyáig. Kisvártatva visszajön a tértivevény, döntés születik: „Jó, megyek!”. Ezek szerint Uzsinéni holnap este egyedül lesz otthon. Rogya radarja erre nem visszakapcsol?

Rogya ezt a véletlent égi pacsinak nézi, szerinte ilyenkor a sors indexel, hogy merre fog kanyarodni. Uzsinéni kinyiffantásának ötlete is úgy ugrott elő anno, hogy Rogyának már a debütáló zálogosításkor majd’ kifordult a bele a vén lárvától, ezért utána betért egy lebujba hogy leöblítse az epét. Mit ad Isten, a szomszéd asztalnál is pont ment a kiselőadás, hogy Uzsinéni milyen auraszívó féregnyúlvány, és még a szottyadt bőre alatt is pénz van. Erre az együttállásra se volna sok esély, ha az égi főni nem így akarná. Vadidegenek azon tanakodtak, hogy a banyát hazavágni és kifosztani már csak azért sem lenne gáz, mert böszme vagyonából annyi gombóc fagyit lehet venni, amennyi a világ összes árvájának örök vidámságot garantál. Így pedig milyen olcsó ár ez a kis gyilkosságocska az érte kapott nagy boldogságért, nem? Tulajdonképpen jócselekedet. Az asztalszomszédok persze csak elméletben okoskodtak, de a bogár Rogya fülébe azonmód becsücsült. Ez a legutóbbi Lizavetás infó csak hab volt a tortán, hétkor szabad a pálya, lehet menni koponyát réselni. Hazasiet és bevágja a szunyát, aludni kell, mert másnap ölés.

Reggel Nászti megint hozza a komatálat, kicsit macerálja Rogyát, aki éppen agyfaszt kap az „esti programtól”, ezért naphosszat csak alukál. Forog a gyomra, hogy muszáj lesz gyilkolnia, mintha erre bárki is kényszerítené. A terv nagyjából komplett, csak ilyen apróságok hiányoznak, hogy honnan lesz célszerszám. Tán a konyhából? Nászti este általában úgysincs ott, Rogya le is baktat. Szar van a palacsintában, ez a gizda Nászti is mindig ott lebzsel, ahol nem kéne neki, úgyhogy: újratervezés. A fáskamra nyitva, ott is van balta, meg is szerzi Rogya, még jó, hogy nem feleslegesen varrt tartóhurkot a zakóbélésbe. Indul a gyiloktúra. Egész higgadtan korzózik Rogya, ahhoz képest, hogy milyen meredek a vállalkozás. Egyébként meggyőződése, hogy a gyilkosok azért szoktak bebukni, mert a tett után balfaszkodnak, nem elég erős az akaratuk. Na, majd nála máshogy lesz ez, gondolja műmájerkedve Rogya. Biztos erre bazíroztak VIII. Henrik feleségei is, kettesszámútól felfelé. Elér a tetthelyre, lopakodó üzemmódra vált, beslisszol a kapun egy szekér mellett, felcaplat a lépcsőn, eddig senki sem szúrta ki, eléri Uzsinéni ajtaját és bezörget. Bent suta mozgolódás támad, Rogyának a torkában dobog a szar, most ugrik a majom a vízbe.